IT cikkek

Windows XP, még sokáig!

Hetedik rész

Windows XP PDF-ben
+ saját jelszó
+ hírlevél!

 

Windows szolgáltatások leállítása, letiltása

Pontosabban a szolgáltatások leállítása, letiltása.

A múlt részben leírtak szerint indítsuk el a Szolgáltatások-at!
Nagyítsuk teljes méretre és az oszlopokat rendezgessük el úgy, hogy olvashatók legyenek (főleg az első)!
A jelenlegi állapotot mentjük el először.

Ezt kétféleképp is tegyük meg! Egyrészt a saját Művelet - Lista exportálása menüponttal, majd a Snippy-vel vagy bármely egyéb screen capture programmal. Ha görgetni kell a listát, több részben mentsük el (vagy ha van olyan programunk akkor egyben).
Ez utóbbi pár kép olvashatóbb lesz mint a szöveges lista.

Ha ez megvan, akkor ezekből visszaállíthatjuk az eredeti beállításokat, végzetes baklövés esetén. Az előző részben a leállítás, letiltás mikéntjét is leírtam. Lásd ott.

Vágjunk bele!

Az itt leírtak némelyikével lehet, hogy Önök nem rendelkeznek, sokat pedig kihagyok a felsorolásból. Az is biztos, hogy mindenkinél lesz olyan szolgáltatás, amit itt nem írok le.
Tehát a teljesség igénye nélkül, de a lehető legtöbb futó (vagy nem futó) folyamat felsorolása következik.

A felsorolásban első a szolgáltatás neve, második az állapot, harmadik, hogy mennyire biztosan állítható le egy folyamat (biztos, valószínű, esetleg, nem ajánlott, semmiképp - ezek a megadott állapotra és a típusra igazak csak!), a következő az indítás típus, ha még a végén szerepel valami az megjegyzés lesz.

Mint már írtam a fapados Windows XP leírása ez, tehát könnyíthetünk az itt leírtakon, ezek csak ajánlatok.

A *-al jelöltek olyan gépen letilthatók, ami sem helyi hálózattal, sem Internet eléréssel nem rendelkezik.

<-- előző lépés - következő lépés -->

Kapcsolódó cikkek, oldalak:
Windows tippek!
Windows XP, még sokáig!, Windows XP, mentés, Windows XP, belső programok, Windows XP, külső szoftverek, Windows XP, frissítés, telepítés, beállítások I., Windows XP beállítások II., Msconfig, Vezérlőpult, Windows XP beállítások III., Szolgáltatások, Windows XP, Befejezés

Csillagpor.hu
2007.09.25.

 

Oldaltérkép - Elérhetőségek - Adatvédelmi Nyilatkozat
2003.06.29 - 2010.03.16.

Windows XP karbantartás, optimalizálás

Windows tippek

legújabb hírek, cikkek Információ szervező, jegyzetelő Szupergyors
Rubik kocka kirakó robot
Windows XP telepítés ezredszerre Telepíts egyszerre mindent - Ninite! Frissítés gyakorisága, URL hossza, szemantika Videó és hang átalakítás, Free Studio 10 PR2 Beta robot útjára indul Finoman utánzó robotkéz 2009-es győztesek Online backup szolgáltatások ingyen

legkeresettebb hírek, cikkek YouTube videó letöltése Windows 7 vírusirtó Videó és hang átalakítás Telepíts egyszerre mindent! Ingyenes online magyarra fordítók Windows 7 dual-boot Személykereső Ingyenes kép átméretező Windows szolgáltatások leállítása Letölthető programok Robot hírek, videók

RSS feed

Információ szervező, jegyzetelő Szoftver blog Szupergyors
Rubik kocka kirakó robot robotok
Windows XP telepítés ezredszerre. IT cikkek Telepíts egyszerre mindent! Szoftver blog Frissítés gyakorisága, URL hossza, szemantika 1001. SEO Blog Videó és hang átalakítás avagy Free Studio Szoftver Blog

→ Mindenből a legfrissebb

 

Csillagpor.huprogramok - cikkek - robotok
RSS feed